Vakság

A vakság kialakulásának számos oka lehet, és fontos tudni, hogy ezek közül melyek kezelhetők vagy akár megelőzhetők, ha időben felismerjük a tüneteket. Cikkünkben részletesen foglalkozunk a vakság lehetséges okainak különböző aspektusaival: beleértve a genetikai tényezőket, sérüléseket, betegségeket és más állapotokat. Tudj meg többet arról, hogyan ismerheted fel a vakság jeleit korai stádiumban, és milyen lépéseket tehetsz a megelőzés vagy kezelés érdekében, hogy megvédhesd háziállatod látását!

Megvakult a kutyám / macskám

Amikor a tulajdonos azzal a problémával érkezik egy állatorvosi szemészeti szakrendelőbe, hogy megvakult a kutyám / cicám, az első, diagnosztika szempontjából fontos kérdés, ez mikor következett be. Fokozatosan rosszabbodott, végül teljesen megszűnt a látása, vagy hirtelen történt, egyik pillanatról a másikra. (Ezt sajnos nem mindig lehet pontosan meghatározni. Pl.: egy, kizárólag az udvarban tartott kutya esetében néha csak akkor derül ki, hogy nem lát, ha a megszokott környezetéből kikerül, vagy a csak lakásban tartott kedvencnél, ha a lakást átrendezzük.)

Tudományos értelemben vakságról beszélünk akkor, ha a szemek fényérzése kioltott, gyakorlati szempontból vakságon a látóképesség hiányát értjük.

A vakságnak számos oka lehet

Lehet veleszületett probléma, amikor az állat már vakon születik. Lehet örökletes, amikor egy hibás genetikai program következtében veszti el a látását, vagy szerzett, azaz a későbbi életkorban kialakuló állapot, melynek hátterében trauma, ill. egyéb betegségek szövődménye állhat.

Lokalizáció szerint megkülönböztetünk szemen belüli, ill. szemen kívüli okok miatt kialakuló vakságot.

A vakság szemen belüli okai állatoknál

Az idegszövet (retina) alakítja át a bejövő fényingert elektromos ingerré. Ez a szövet, mely a szemgolyó hátsó falán helyezkedik el, felel tehát a látásért. Az előtte levő szemstruktúrák, mint „ablaküvegek”, egyéb funkciójukon kívül átlátszó törőközeget biztosítanak a beeső fénysugaraknak. Kívülről befelé haladva ilyen „ablaküveg” a szaruhártya, a csarnokvíz, a szemlencse, valamint az üvegtest.

A szem felépítése
A szem felépítése

Vakságot bármely törőközeg átlátszatlanná válása, valamint az idegszövet működészavara, károsodása okoz.

Szaruhártya

A szaruhártya egészének heveny gyulladása füstszerű, fehéres-kékes elszíneződése révén hirtelen kialakuló vakságot eredményezhet. A látás a sikeres kezelés következtében gyorsan visszatérhet.

Hosszan tartó gyulladásnak (pl.: Überreiter szindróma), vagy mechanikai irritációnak huzamos ideig kitett szaruhártya elfajul (ide tartozik pl.: a nem, vagy nem megfelelően kezelt szárazszem betegség a védő könnyfilm-réteg hiánya miatt, a rendellenesen növő pillaszőrök, a különböző szemhéjállási rendellenességek, ill. egyes fajtákban az orrháti redő szőrzetének irritáló hatása). Állományában pigment-, lipidszemcsék rakódhatnak le, erek törhetnek be, sarjszövet képződhet rajta, ezáltal átlátszatlanná válik.

Ekkor fokozatosan vakul meg a kutyánk vagy macskánk. Az ilyen folyamatot már nehezebb visszafordítani, illetve bizonyos idő elteltével szinte lehetetlen. (A szaruhártya átültetése, implantációs szövettel történő helyettesítése állatainknál is megoldható ugyan, de számos szövődmény lehetősége miatt meglehetősen kockázatos.)

Pekingi palotakutya szaruhártyája

Pekingi palotakutya szinte teljes egészében pigmentálódott szaruhártyája a befelé forduló belső szemzug, valamint az orrháti redő irritáló hatása következtében

Jellemzően a mopsz, shi-tzu, pekingi palotakutya fajták esetében gyakran már úgy kerül vizsgálatra a „nemrég” megvakult kutya, hogy a szaruhártya felületét teljes egészében vastag, barnásfekete pigmentréteg borítja.

Szem bevérzés

A csarnokvíz átlátszatlanná válása általában hirtelen következik be trauma vagy belső szemgyulladás következtében. Az előbbi esetben vér, míg az utóbbiban genny halmozódik fel az elülső szemcsarnokban akadályozva, vagy lehetetlenné téve a látást.

Szem bevérzés macskánál
Szem bevérzés macskánál

Sürgősségi ellátást igényel, mivel csak azonnali kezeléssel van esély a látóképesség megmentésére! Belső szemgyulladás esetén haladéktalanul meg kell kezdeni a belgyógyászati háttér ok kivizsgálását, mivel ennek hiányába bármikor ismét fellángolhat a gyulladás. Minél többször alakul ki, annál jobban átrendezi a belső szemstruktúrákat, letapadások alakulhatnak ki, melyek véglegessé tehetik a vakságot, ill. akár a szemgolyó megmaradását is veszélyeztethetik.

Macskák esetében a hirtelen kialakuló látásvesztésnek ez gyakori oka, melynek hátterében leggyakrabban toxoplasmás, ill. vírusos megbetegedés áll (pl. leukosis vírus, macska AIDS vírus, fertőző has-, mellhártyagyulladás vírusa).

Akita, border collie, husky kutyafajták betegsége az ún. uveodermatológiai syndroma, mely során a folyamatosan fellángoló belső szemgyulladások az esetek többségében végleges vaksághoz vezetnek. (Sajnos, az előbbi betegségek állataink életét is veszélyeztetik.)

Nemrég csak a mediterrán országokban fordult elő, manapság azonban itthon is találkozhatunk azzal, hogy a látást az elülső szemcsarnokban tekergőző szívféreg lárvák akadályozzák.

Szemlencse

A szemlencse átlátszatlanná válása, azaz a szürkehályog kialakulása, általában lassabban, fokozatosan történik. (Egyes esetekben pl.: nem kezelt cukorbetegség esetén nagyon gyors is lehet.). A szürkehályog akkor okoz teljes vakságot, ha a szemlencse teljes egészében szürkésen elszíneződik, vagy tejfehérré válik.

Szürkehályog kutyánál – Mindkét szemen kialakuló szürkehályog miatt megvakult kutya
Szürkehályog kutyánál – Mindkét szemen kialakuló szürkehályog miatt megvakult kutya

Speciális eset a lencse ficamodása, luxációja. Ekkor a szemlencse előre, vagy hátrafelé elmozdul. Ez általában az egyik szemen alakul ki, és gyors látásvesztést okoz. Spontán ficamodás esetén sajnos, több-kevesebb idő elteltével a másik szem lencséje is luxálódni fog. Azonnali szemészeti ellátást igényel, sok esetben sürgősségi műtéti beavatkozást.

Üvegtest

Az üvegtest átlátszatlanságát bevérzés, gennyes izzadmány, ill. állományában lerakódott anyagok okozhatják. Az üvegtest önmaga nem vérezhet, mivel nem tartalmaz vérereket, ez mindig a környező szövetek ereiből származik. A látás csökkenése vagy megszűnése a vérzés sűrűségétől, illetve helyétől függ.

Egyre kisebb gyakorisággal fordul elő üvegtesti tályog, amikor gennyes izzadmány halmozódik fel (kialakulhat nem, vagy nem megfelelően kezelt szaruhártya-sérülések, perforáció, szemműtétek, ill. egész szervezetet érintő bakteriális, vagy gombás gyulladások következményeként). Gyors látásvesztést okoz, általában egyéb, általános tünetek mellett (láz, levertség). Sürgős sebészeti beavatkozást igényel a látás, ill. a szemgolyó megmaradásának érdekében.

Üvegtestben elhalmozódó koleszterinszemcsék miatt kialakuló látótércsökkenés kutyában
Üvegtestben elhalmozódó koleszterinszemcsék miatt kialakuló látótércsökkenés kutyában

A kor előrehaladtával bizonyos degenerációs folyamatok során különböző anyagok rakódhatnak le az üvegtest állományában (pl. koleszterinszemcsék), melyek extrém esetben olyan tömegben vannak jelen, hogy a látást jelentős mértékben csökkentik, vagy megakadályozzák.

Retina

Az ideghártya (retina) alakítja át a fényingert elektromos ingerré. Meglehetősen érzékeny, és mint minden idegszövet, sejtjeinek pusztulását követően regenerációra nem képes. Az idegszövet gyulladását okozhatják vírusok: pl. a szopornyica vírusa, baktériumok: pl. Ehrlichia, gombák: pl. aspergillus, blastomyces, egysejtű paraziták: pl. toxoplasma, de oka lehet daganat is.

A folyamat akkor okoz vakságot, ha a gyulladás az idegszövet felületének túlnyomó részét érinti. Heveny esetben a gyors kezelés a látást is teljesen visszaadhatja, idült, kezeletlen esetben az ideghártya visszafordíthatatlanul elhal.

Az ideghártya leválása, vérzése is a vakság egyik oka lehet. Ezt trauma, magas vérnyomás, ill. véralvadási zavarok okozhatják.

Idősebb macska hirtelen megvakulásának a leggyakoribb oka a magas vérnyomás következtében kialakuló ideghártya-leválás, vérzés. A magas vérnyomást náluk általában a pajzsmirigy túlműködése, vagy veseelégtelenség, esetleg szívbetegség okozza. Azonnali megfelelő kezeléssel a látás visszaállítására még van esély.

Magasvérnyomás következtében kialakuló retinavérzés, ill. retinaleválás miatt hirtelen megvakult macskaszem
Magasvérnyomás következtében kialakuló retinavérzés, ill. retinaleválás miatt hirtelen megvakult macskaszem

Kutyák esetében gyakran szív- és érrendszeri probléma áll az ideghártyavérzés hátterében. A hirtelen kialakuló látásvesztés mértéke a levált, ill. bevérzett terület nagyságától függ.

Az ideghártya sorvadása a fent említett folyamatok következményeként is kialakulhat, de lehet egy örökletes, rettegett betegség, a PRA (progresszív retina atrophia) következménye. A hibás genetikai program a tudomány jelen állása szerint befolyásolhatatlanul sorvasztja el az idegszövetet, ezzel fokozatos látáscsökkenést, végül teljes vakságot okoz. Fajtánként más életkorban jelentkezik (8-12 hetes életkortól 4-6 éves korig) Egyes fajtákban előfordulása gyakori: labrador retriever, törpe schnauzer, kuvasz, komondor, abesszín macska, bengáli macska stb.

Előrehaladott retinasorvadás ( PRA ) miatt megvakult kutyaszem
Előrehaladott retinasorvadás ( PRA ) miatt megvakult kutyaszem

Bizonyos anyagcsere-forgalmi zavarok (pl. cukorbetegég) szintén visszafordíthatatlanul károsíthatják az ideghártyát, fokozatosan kialakuló látásvesztést okozva.

Vaksághoz vezetnek még bizonyos tápanyaghiányok: pl. A-vitamin hiányos étrend, ill. macskák esetében a taurin esszenciális aminosav hiánya (rosszabb minőségű kutyatápon élő macskáknál fordulhat elő). A vakság ekkor lassan alakul ki, és kezdetben még a hiányzó tápanyag etetésével visszafordítható. Hosszan tartó esetben az elváltozások visszafordíthatatlanná válnak.

Gyógyszerek is roncsolhatják az idegszövetet. Ilyen pl. az ivermectin, csak hogy egyet említsünk a több gyógyszer közül. Gyorsan kialakuló, végleges vakságot okoznak.

Hasonlóan az emberekhez, az újszülött kutyák, ill. macskák ideghártyája is rendkívül érzékeny a magas oxigénkoncentrációra, mely helyrehozhatatlan károkat tud okozni.

Zöldhályog

Zöldhályog (glaucoma) esetén a szemnyomás emelkedése gyorsan kialakuló látásvesztést okoz. A szemgolyó belsejében a megnövekedett nyomás az ideghártyát ellátó ereket összepréselve megakadályozza, hogy oxigén és tápanyag érkezzen az idegszövethez. Amennyiben ez az állapot huzamosabb ideig fennáll, az idegszövet elhal. Ezért fontos ebben az esetben is az azonnali szemészeti szakellátás.

Zöldhályog miatt hirtelen megvakult kutyaszem
Zöldhályog miatt hirtelen megvakult kutyaszem

A „SARD” (sudden acquired retinal degeneration) hirtelen kialakuló idegszövet elfajulást jelent. Gyakorlatilag megmagyarázhatatlanul a kutya hirtelen megvakul. Főleg középkorú, elhízott, ivartalanított nőstény kutyákban fordul elő a téli időszakban. A pontos oktan ezideig ismeretlen, de hormonális háttér valószínűsíthető (Cushing kór). Megelőző gyógymód nem ismeretes, a kialakult vakság visszafordíthatatlan.

Kutyák, macskák megvakulásának a szemen kívüli okai

Az idegszövetben keletkező elektromos inger a látóidegfőből kiinduló látóidegen keresztül jut el az agykérgi látásközpontba. Vakság akkor következik be, ha az odavezető út, vagy a központ sérül, károsodik.

A látóideg gyulladása szintén hirtelen bekövetkező nagyfokú látásromlást eredményez. Okozhatja vírus, vagy akár foggyökér-gyulladás, de az esetek jelentős részében az ok ismeretlen marad. Megfelelő kezeléssel általában gyors a gyógyulás.

Az agykérgi látásközpont károsodását legtöbb esetben térszűkítő folyamatok (agyvérzés, daganatos elváltozás stb.), ritkábban különböző gyulladásos, vagy degeneratív elváltozások okozzák. Oktantól függően lehet fokozatosan kialakuló, időszakosan jelentkező, ill. végleges látásvesztés. Természetesen a magas vérnyomás itt is hajlamosító tényezőként szerepel. Gyakran találkozunk epilepsziás rohamot követően jelentkező vaksággal, mely a lezajló folyamatok függvényében reverzibilis, vagy irreverzibilis is lehet..

Végül a jó-, vagy rosszindulatú daganatok sajnos, mindenhol előfordulhatnak (szaruhártyán, idegszövetben, idegekben stb..), melyek fejlődési gyorsaságuktól függően fokozatosan kialakuló vaksághoz vezethetnek.

Attól függetlenül, hogy a szemben vagy a szemen kívül található kutyánk vagy macskánk látásromlásának az oka, a lehető legrövidebb időn belül forduljunk szemész szakorvoshoz, mert a legtöbb esetben csak az azonnal elkezdett, szakszerű ellátással van esély a látás visszaadására, vagy akár a szemgolyó megmentésére.

Miért válasszon minket?

Profi orvosok

Profi orvosok

Dr. Lévai Péter és Dr. Kovács Teréz szemész állatorvosok várják szemészeti szakrendelésen

Szakértelem

Szakértelem

Orvosaink és rendelőnk a legújabb, legszigorúbb állatorvosi szemészeti szakrendelés feltételeinek is eleget tesz. Erről bővebben itt olvashat!

Szakrendelés

Szakrendelés

Rendelőnk szemészeti szakrendelés végzésére jogosult 2021 óta, melyet a Magyar Állatorvosi Kamara szabályoz.

Mi segítünk!

Mi segítünk!

Hívjon ha kérdése van vagy akár időpont foglalás miatt az alábbi telefonszámok bármelyikén: +36-1-290-4410 vagy +36-30-534-5914